Giordano Bruno minden bizonnyal a csillagászat történetének egyik legprofetikusabb alakja: évszázadokkal azelőtt, hogy kimutatásukra sor kerülhetett volna, megjósolta, hogy a többi csillag körül is keringhetnek bolygók. Amit azonban a University of Warwick csillagászai a napokban nyilvánosságra hoztak, arról talán még ő sem ábrándozott.

A kilencvenes évek közepén új fejezetet nyitott a csillagászatban az első exobolygó felfedezése: az első olyan égitesté, ami egy másik csillag körül rója pályáját. Az évek múltával egyre több és több ehhez hasonló planétát mutattak ki a tudósok, míg mostanra a számuk több ezerre rúg. Detektálásuknak többféle módja is ismeretes, ezek közül a legismertebb talán a fedési megfigyelés. Az elv igen egyszerű: ha az exobolygó pályája éppen olyan, hogy útja egy bizonyos szakaszán csillaga és Földünk közé esik, akkor egy kicsit kitakar a csillagából, csökkentve annak összfényességét. Az ismétlődő elhalványulás mindezek alapján kísérőre vall.

A Naprendszeren kívül gyakoriak a forró jupiterek

Az exobolygók felfedezése azért is volt annyira jelentős, mert ezáltal bepillantást nyerhettünk abba, milyen a többi csillagrendszer szerkezete. Az eredmény alaposan meglepte a kutatókat: kiderült, hogy kifejezetten gyakoriak az úgynevezett forró jupiterek. Nevüket onnan kapták, hogy méretüket és összetételüket tekintve a mi Jupiterünkre hasonlítanak, viszont abban jelentősen eltérnek tőle, hogy központi csillagukhoz sokkal közelebb helyezkednek el. A következtetés arra sarkallta a Naprendszer dinamikájával foglalkozó csillagászokat, hogy alaposabban gondoljanak utána a mi csillagrendszerünk szerkezete eredetének, melynek folyományaképpen ma úgy véljük, hogy a Naprendszer arculata néhány milliárd évvel ezelőtt egészen más volt.

Szokás azt mondani, hogy a bolygóknak nincsen saját fényük, csupán a Napét (a központi csillagét) verik vissza. Ez az állítás nem állja meg teljesen a helyét, ugyanis a bolygóknak hőmérsékletükből kifolyólag van saját sugárzása is. A HAT-P-7 b jelű forró jupiter, ami a miénknél körülbelül 1,4-szer nagyobb és csillagát kicsit több mint kettő nap alatt kerüli meg, most ennek kapcsán az exobolygó-csillagászat egy új mérföldkövéhez segített hozzá bennünket. A megfigyelések azt mutatták, hogy a fénygörbéje - ami azt ábrázolja, hogy a csillagból mikor mennyit takar ki - időben változik.

A bolygó időjárását sikerült megfigyelni

A jelenség eddig is ismert volt, a magyarázat azonban egészen mostanáig váratott magára: a számítógépes modellek segítségével a csillagászok most kimutatták, hogy az időbeli változásért az exobolygó egészére kiterjedő széláramlatok a felelősek. Ezek időnként olyan olyan anyagokat halmoznak fel a légkör bizonyos rétegeiben, amik jobban visszaverik a fényt, csökkentve ezzel a bolygót érő sugárzást, így annak hőmérsékletét is. A hőmérséklet csökkenésével gyérül a bolygó saját sugárzása is, és ez hagy nyomot a fedési fénygörbéken.

A felfedezés azért jelentős, mert ez az első alkalom, hogy betekintést nyerhetünk egy Naprendszeren kívüli bolygó időjárásába. Az elkövetkező években egyre több és több részletre derülhet fény az exobolygókkal kapcsolatban (például az első exoholdak felfedezése), ami nagyban árnyalhatja a az Univerzumról, konkrétabban a lakható bolygókról alkotott képünket.

Forrás: http://www.nature.com/articles/s41550-016-0004

Kép: http://sites.psu.edu/astrowright/2012/07/05/how-many-hot-jupiters/