2016. nov 03.

Szabad zebra vagy kényelmes ló lennél inkább?

írta: Bárdos Dávid
Szabad zebra vagy kényelmes ló lennél inkább?

Wikimedia Commons / Alvesgaspar

A ló évezredek óta él az emberrel, és a történelem alakításából is kivette részét. A zebra ezzel szemben sokkal vadabb állat, és különben sem szereti a társaságot. Ezért a lóhoz egyébként igen hasonló zebrát máig sem sikerült háziasítani. De vajon melyik faj járt jobban a maga túlélési stratégiájával?

A lónak minden tulajdonsága megvan ahhoz, hogy háziasítani lehessen: Könnyen táplálható és fogságban is szaporodik. Közben elegendően nyugodt és kiszámítható is. "Társadalmában" pedig hierarchikus rend uralkodik, amely élére hajlamos elfogadni az embert.

Az ember évezredekkel ezelőtt fel is ismerte ezt, amikor az Eurázsiai sztyeppe nyugati részén először háziasította. Húsáért kezdte tenyészteni, később azonban kihasználta az állatban rejlő összes lehetőséget. Használni kezdte a háborúban és a gazdaságban.

Legnagyobb szerepét alighanem a 13. században játszotta, amikor Dzsingisz kán hadserege lóhátról uralta a fél világot. A közlekedésben, harcászatban és mezőgazdaságban játszott szerepét aztán egészen az ipari forradalomig megtartotta. Sőt a sportban, hobbiban és az elmaradott mezőgazdaságokban még ma is a legjobban kihasznált állatfaj.

És mi a helyzet a zebrával?

Hogyan lehet az, hogy a ló egyik legközelebbi rokonát, a zebrát viszont máig sem sikerült háziasítani? Pedig időnk több is lett volna rá, hiszen az emberiség bölcsőjének Afrikát tekintjük. Valószínűleg eszébe is jutott az afrikaiknak a háziasítás, vagy ha nekik nem, a holland telepeseknek mindenképp. De nem jártak sikerrel.

A zebra ugyanis egy sokkal vadabb és kiszámíthatatlanabb világban él a vadlovakhoz képest. A ló is egy óvatos állat, a zebra azonban, amelyre sokkal több ragadozó leselkedik, mint a lovakra Eurázsiában, még inkább az. Az oroszlánok, gepárdok és hiénak között heves "harcolj vagy fuss" (fight or flight) reakciói alakultak ki. Hirtelen és határozottan dönt a támadás vagy védekezés mellett, ami a ház körül kiszámíthatatlanná és veszélyessé teszi.

A zebra emellett erősebb állat is a lónál. Egyetlen rúgásával eltörheti egy ragadozó állkapcsát, ahogyan harapásával is képes halálos sebet ejteni, ha nem érzi magát biztonságban. Erre pedig nemcsak az oroszlánnal szemben, hanem fogságban is képes.

A zebra ráadásul nem is érezné jól magát az ember nyújtotta kényemben. Még vadon is magának való állat. Habár csoportosan él, társadalma sokkal lazábban szervezett, mint a lovak közössége. Ahogyan más zebrákat, az embert sem fogadja el vezetőjének. Szabad életet él.

Különböző stratégiák - különböző populációméret

És hogy a szabad zebrának vagy a biztonságban élő lónak van-e igaza túlélési stratégiájának megválasztásával? Azt döntse el mindenki maga. Az emberrel szövetséget kötő lovak populációja minden esetre 60 milliót számlál, míg zebrából - főleg az emberi tevékenység következtében - mára csupán kevesebb, mint 800 000 van a világon.

 

Forrás:
Why zebra refused to be saddled with domesticity
Why Don't We Ride Zebras Like Horses?

Kép: Wikimedia CommonsAlvesgaspar

Szólj hozzá

evolúció biológia természettudomány zebra háziasítás Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium Bárdos Dávid