Hazatérve a munkából, iskolából, szeretünk lehuppanni a gép elé és versenyezni vagy lövöldözni egy kicsit. Csak hogy levezessük a napi feszültséget. Lenyűgöz minket az egyre fejlettebb képvilág, a hirtelen, gyors váltások, akció és az izgalmak. Egyszerűen kikapcsol minket és ez jó érzés. De akkor mégis, hogyan öljük meg magunkat közben?

A videojáték csak a lejtő csúcsa

A probléma Philip Zimbardo, a férfiakkal egyre többet foglalkozó kutató pszichológus szerint általános iskolás korban kezdődik, mikor nem csak egy fél órára, hanem egy egész délutánra vagy késő éjszakáig ott „felejtik” magukat a fiatalok a gép előtt. Következő nap reggel pedig csöngetnek az iskolában. Hirtelen a videojátékokhoz képest szürke, unalmas, egyhangú órákon találják magukat, ahol könyvekből tanulnak és egy tanár magyaráz nekik, amit a fenekükön ülve hallgatnak. Se izgalom, se villódzó fények, de még egy erősebb hang se. Nem csoda hát, hogy érdektelenekké válnak az órák iránt. Jegyeik romlanak, a szülők pedig értetlenül állnak a dolog előtt. Nincs mit tenni, megoldást kell találni erre az égető helyzetre.

A történet szerinte legtöbbször úgy folytatódik, hogy egy pszichológus megállapítja, hogy a gyereknek,figyelemhiányos, hiperaktivitási zavara van, szaknyelven ADHD (Attention Deficit Hyperactivity Disorder). Ez egy neurológiai probléma, melynek tünetei között a figyelem fenntartásának hiánya, koncentrációs problémák, a helyzethez képest túlzott aktivitás szerepel. A betegség kezelésére természetesen kiváló gyógyszerek állnak rendelkezésre. Ezeket el is kezdik szedni a gyerekek, és minden ugyanolyan lesz, mint régen, de csak látszólag.

Miért öl meg mégis a gyógyszer?

William Carlezon és munkatársai a Harvard Orvosi Karáról stimulánsok – amivel az ADHD-t is gyógyszeresen kezelik – hatását vizsgáltak patkányokon. Azt vették észre, hogy a gyógyszer akár csak egy évi szedése is a látszólag teljesen normális patkányok belső késztetésinek csökkenését okozta felnőtt korukra. Ez azt jelenti, hogy csökkent a belső motivációjuk, ebből fakadóan pedig ellustultak, elveszett belőlük a küzdőszellem. Olyannyira csökkent a belső késztetés, hogy veszélyhelyzetben sem voltak hajlandóak elmenekülni. Tehát egy valódi támadás esetén meghaltak volna. Ugyanezen tünetek voltak megfigyelhetők a gyógyszert szedő gyerekek esetében is.

Leonard Sax pszihológus és háziorvos Boys Adrift (Sodródó fiúk) c. könyvében arról számol be, hogy valószínűsíthetően a stimulánsok károsítják az agy nucleus accumbens elnevezésű területét, ahol a belső motiváció cselekvéssé alakul át. Ez azt jelenti, hogy az illető ugyan érez éhséget vagy szomjúságot, de ennek kielégítése érdekében már nem hajlandó tenni. Különböző európai és Egyesült Államok-beli egyetemi kutatócsoportok is arra jutottak, hogy akár rövid ideig szedett stimuláns gyógyszer is képes a kísérleti patkányok nucleus accumbensében károsodást okozni.

A fentiekből könnyen összerakható a kép. A videojátékozás következtében figyelemhiány alakul ki, amit stimuláns gyógyszerekkel kezelnek, aminek következtében a belső késztetés drasztikusan csökken. Ahogy a patkányokon is láttuk, nem voltak hajlandóak elmenekülni, még akkor sem, ha az az életüket kockáztatta. Könnyen előfordulhat tehát, hogy az előbbi eset emberekkel történik meg.

Források:
Ethical Human Psychology and Psychiatry, 2005. 7. évfolyam, 2. szám, nyár, Jonathan Leo, PHD, Co-Editor Parrish, FL Methylphenidate-Induced Neuropathology in the Developing Rat Brain: Implications for Humans
Philip Zimbardo, Nikita D. Coulombe: Nincs kapcsolat, Libri 2016

Kép: http://sleepjunkies.com/blog/video-games-sleep-habits/