2017. már 27.

OTDK, első felvonás: így tanítsunk!

írta: Bárdos Orsolya
OTDK, első felvonás: így tanítsunk!

dsc_7115.jpgA Tanítás- és Tanulásmódszertani Tudástechnológia OTDK-n jártunk Győrben, hogy meggyőződjünk arról, Pikachu és a birodalmi lépegető cickány valóban léteznek-e. Léteznek. De ami a legfontosabb: hasznos előadási tippeket gyűjtöttünk a zsűritől és megtudtuk, hogy a digitális világ milyen elképesztő tanításmódszertani lehetőségeket rejt.

„A hitet ne veszítsük el önmagunkban, a szakmában és a tudományban.” - bátorított dr. Szabó Péter, a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Karának dékánja. A XXXIII. OTDK Tanulás- és Tanításmódszertani Tudástechnológiai Szekciója 2017. március 23-25. között, Győrben zajlott. Természetesen a TudományON-nak ott volt a helye.

A délelőtti regisztrációt követően a versenyzők és zsűritagok egyaránt megismerkedhettek a tagozati üléstermekkel, megnézhették, másnap hol fognak nyugodtan vagy gyomorgörccsel várakozni a sorukra. Ráhangolódásképp a megnyitó előtt több győri nevezetesség meglátogatására is volt lehetőség: ilyen volt az Audi-gyár meglátogatása, a Püspökvár Látogatóközpont megtekintése, valamint a EYOF 2017 (Ifjúsági Olimpiai Fesztivál) helyszíneinek meglátogatása és a Mobilis Interaktív Kiállítási Központ megtekintése. A megnyitó azért is különleges volt, mert nemcsak a szekciókat, hanem az országos OTDK-t is most nyitották meg.

Pénteken pattanásig feszült idegekkel vagy teljesen lazán, a lámpalázat már biztosan legyőzve gyülekeztek a versenyzők a SZIE Apáczai Csere János Karán. A huszonöt tagozat ülései délelőtt és délután is zajlottak. Az előadások után érdeklődő közönség egyszerre 16 előadás közül is választhatott. Az előadóknak negyedóra állt rendelkezésére, hogy összefoglalják dolgozatuk főbb vonulatát, majd nemcsak a zsűri, hanem a közönség kérdéseinek próbáját is ki kellett állniuk.
dsc_7106.jpg

Így adj elő OTDK-n!

Első dolgunk volt megkérdezni a zsűritagokat, milyen tippeket adnának az előadóknak, hogy biztos legyen a siker. A megkérdezettek kiemelték, hogy a magabiztos előadás mellett a prezentáció minősége is nagy hangsúlyt kap a pontozásnál. Elmondták pl. azt, hogy ha elméleti bevezetőről van szó, akkor a prezentáció diáin fel kell tüntetni a hivatkozásokat. Ugyanígy a statisztikai adatoknál is, ha valamilyen eredményről azt állítjuk, hogy szignifikáns az együtt-járás, meg kell jelölnünk, hogy ezt milyen próba alapján, milyen kapott eredmények mellett értelmeztük így. Továbbá kiemelték, hogy az írásbeli anyagokra mindenki kapott bírálatot - az előadásba be lehet építeni az ezek nyomán tett módosításokat.

dsc_7135.jpg

 Videójáték történelemoktatáshoz? Igen.

A TTT Szekció rezümékötete alapján választottuk ki a legérdekesebbnek ígérkező előadásokat, hogy új tanítás- és tanulásmódszertani praktikákat ismerhessünk meg. A meghallgatott előadásokban különös hangsúlyt kapott a digitális világ: Huszthy Viola szerint az olasz nyelvtan oktatása eredményesebb, ha a tanóra keretében olasz kisfilmeket vetítenek, majd ehhez kapcsolódó feladatlapot oldanak meg; Vas János a videojátékokat használná a történelemoktatáshoz. A gyerekek valószínűleg örülnének is, hogyha az lenne a házi feladat, hogy videojátékozzanak.

Persze fel kellene hívni a figyelmet a valós és valótlan tényekre, képi és történeti háttérben egyaránt. Nagy Judit és Tóth Eszter szintén a tanulók vizuális beállítottságára alapozva azt emelték ki, hogy az oktatásban infografikákat kellene alkalmazni. Szklenka Patrik pedig a mobilapplikációk nyelvtanórai alkalmazhatóságáról beszélt.

A birodalmi lépegető cickány és Pikachu valóban léteznek

Külön tagozaton vitatták meg például a sajátos nevelési igényű gyermekekkel kapcsolatos újabb kutatási eredményeket, vagy a hátrányos helyzetű gyermekek pedagógiájáról szóló tudományos nézeteket, de a kisgyermekkor pedagógiája és az óvodapedagógia is külön tagozatot érdemelt. Papik Eszter többek között arról is beszélt, hogy a vidéki és fővárosi gyermekek fogyasztói attitűdjei nem tudatosak. Kutatásában azt találta, hogy fogyasztói magatartásukat kevésbé befolyásolják a kortársaik, mint a szülők és a reklámok. 

Mindemellett szó esett tantárgyak pedagógiájáról, tananyagfejlesztésről, a játék szerepéről és a nyelvtanítás módszereiről, az egészségre nevelésről, valamint multikulturalizmusról és művészetekről is. Kiss Melindától azt tudhattuk meg, hogy a birodalmi lépegető cickány és Pikachu valóban léteznek - legalábbis azok szerint a gyerekek szerint, akikkel a kategorizációval kapcsolatos kutatásában találkozott.

Ha érdekel a többi előadás témája és leírása is, a rezümékötetben mindent megtalálhatsz.

img_20170324_144757.jpg

 Itt még pihenni is lehet! Zöld környezetben!

A konferenciaszervezők nemcsak a tudósításban megfáradt TudományON-stábra figyeltek oda, hanem a résztvevők pihenéséről is gondoskodtak. Gazdagon terített étkezések, kollégiumi fekvőhelyek és kulturális programok segítették a töltekezésünket. Lehetőség volt ingyenes múzeumlátogatásra. Idő adódott a sétálásra is, így Győr városát is jobban megismerhettük. Péntek este az Egyetem szórakozóhelye is megnyitott, hogy a fáradalmakat közös ünnepléssel vezethessük le.

Az OTDK TTT Szekciója külön, kiemelt figyelmet fordított a „fenntarthatóság” jelszó megélésére. A Zöld szobában sok növény és a környezettudatos életre felhívó jel fogadott bennünket. A szünetekben újrahasznosított papírból készült poharakból ihattunk. A szervezők arra is bátorítottak, hogy autó helyett használjuk a tömegközlekedést: a konferencia bilétáját felmutatva ingyenesen utazhattunk a tömegközlekedési eszközökön. A konferencia végén közös faültetéssel hagytak emléket az OTDK-nak. Gondolva arra, hogy a következő szervező is hasonlóan fontosnak tartsa majd a fenntarthatóságot, a Széchenyi István Egyetem egy gyümölcsfát ajándékozott a Pázmány Péter Katolikus Egyetemnek. Két év múlva ugyanis ez az intézmény ad otthont az OTDK TTT szekciójának.

20170324_145906.jpg

Örömkönnyek, sóhajtások, jövőkép

A díjátadó ünnepségre és a konferencia hivatalos lezárására szombat délelőtt került sor. A díjazottakat név szerint szólították színpadra, mindenki valamilyen jutalommal tért haza. A helyezések mellett különdíjakkal és tárgyi ajándékokkal is jutalmazták a résztvevőket. Az OTDK eredményekről itt lehet majd bővebben tájékozódni. Bár a teremben egyre fülledtebb lett a levegő, a résztvevők együtt tudtak örülni a díjazottakkal a tudomány fejlődésének. Pusztai Gabriella, az OTDT alelnöke így búcsúzott a résztvevőktől: „Az igazi öröm nem a dicséret vagy a jutalom, hanem a hivatástudattal végzett munka öröme.”

Gratulálunk a szervezőknek és résztvevőknek, hamarosan jelentkezünk a következő szekció tudósításával. A Testnevelés és Sporttudomány szekciókról szóló tudósítást itt olvashatják.

dsc_7186.jpg

Képek forrása: Vesztergomi Tamás, Bárdos Orsolya

Szólj hozzá

tudomány tanulásmódszertan otdk Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium Bárdos Orsolya tanításmódszertan TTT szekció